Ahogy a cím írja, a mai kihívás a Grossglockner meghódítása volt, ami részben sikerült is, de elégedett voltam a nappal, a motorral, magammal.
Múlt szombatra terveztem első körben, hogy még ebben a szezonban meglegyen, de eltoltam egy héttel. Mindenképpen szombatra akartam rakni, ki tudja mennyire fáradok el, a vasárnap még lehessen pihenőnap, hisz kb. 200km-re van tőlünk. Fejben megvolt már az indulás, az odafele menetidő, hatkor indulás még sötétben, aztán olyan tíz órás érkezés tartható nagyjából. Szerencsére az elmúlt két napban mentálisan topon voltam a lehetőségekhez képest, már csak az alvás lesz a döntő. Sajnos nem sikerült annyit és olyan minőségben aludni, ahogy szerettem volna, de ahhoz képest elég fittnek éreztem magam reggel, úgyhogy gyerünk! Tegnap már megvolt a check, guminyomás, olajszint, tankolás. Fél hatkor kelés, első út a kert, sötét van, nem látni a csillagokat. Mmmm, nem jó jel, felhős az ég, holott tegnap és reggel is az összes időjárásjelentés szép, felhőtlen időt írt egész napra. Kis agyalás, görcsölés a szendvicskészítés közben, menni vagy nem menni, ez itt a kérdés. Emiatt a tervezett indulás is kicsit megcsúszott, de nem vérre menő volt a start, így kezdett világosodni, majd kiderült, hogy köd van, nem felhő. Ok, sebaj, gyerünk! Lesz ami lesz, még útközben is vissza lehet fordulni, ha nagyon gáz van. Néhány km megtétele után látszott, ez nem vicc, a hátizsákra felhúztam az esővédőt, ne ázzon el a motyó. Olyan 8km után, az egyik falu, ami mindig a “ködválasztó”, most is hű volt a nevéhez, ott mintha elvágták volna és szikrázóan sütött a nap a Traunsteinra.
Bár a kilátás azt sugallta, Gmunden ködben van, nem tántorított el az úttól, belementem a tejfölbe. Ahogy leértem a partra, szinte alig lehetett látni, de fokozatosan tovább haladva szállt fel a köd és a másik partot, később a hegyeket is látni lehetett, majd teljesen eltűnt. A korai indulásban annyi volt jó, hogy forgalom szinte nem is volt úgy Bad Goisernig, de ott már jöttek a kiskakasok a seggemben. Gosaunál ismét belementem a ködbe, viszont itt már rendesen fáztam (még a Traunsee mellett minden egyes alagútnak örültem, mert ott melegebb volt bent), hiába volt a jégeralsó és a plusz pulcsi, majd később a napsütés sem segített rajta(m).
Rengeteg csodálatos hegyet láttam menet közben, de nem akartam elrontani a pillanatot, hogy megállok, fotózok, vagy esetleg a kamerát viszem magammal, meg akartam élni csak. Sok kanyargós patakmeder mellett vitt az út, a gps bevitt egy egy nyomsávos gyér forgalmú útra is, aminek őszintén örültem, spóroltam is pár km-t, meg a menetszél kevésbé volt hideg. Odafele próbáltam nézni visszafelére a benzinkutakat, mekit, hol lehet megállni pihenni egy pisivel egybekötve pl. A reggeli csúszás ellenére 9:45 körül érkeztem a kapuhoz, s mint később kiderült csak tízkor nyitják meg az utat, hát mondom ennél jobb időzítés nem is lehetett volna. A forgalomirányító néni elterelt minket a motoros sávba (minket, mivel itt már elöttem, mögöttem motorosok), szépen elmondta, hagyjuk ott a motorokat, vegyünk jegyet és ha nyitnak, lehet menni felfele a jegy ellenőrzése után. Megálltam, irány az iroda, végre valami meleg hely :) . Elöttem magyarok. Na, megszólaljak, legyünk cimbik, vagy csend legyen? Motorosok voltak, jó fejnek tűntek, így elkezdtem dumálni velük. Szokásos körök, ki honnan jött, milyen motorja van, stb. Az egyik srác sorra került, rendszám bemondása: “Ubul”… ahogy mi mondjuk az U betűt, szegény pénztáros néni nem érti, végül fényképről beírta, de mókás volt a szitu és szerencsére a néni is kedves, mosolygós, megoldáscentrikus volt. Bár a cseh nyugdíjasok négyen 1-1 prospektust egyenként fizetve, ott már én lehet elzavartam volna őket melegebb helyre :D . Én csak a kezébe nyomtam a forgalmim, kártyás fizetés, itt kell érinteni, számla, matrica, napijegy, csókolom. Gyerünk vissza a motorhoz, egy szenyó még beleférhet, meg egy fénykép. Mintha a Nap is tudta volna, hogy tíz órára kell megjelenjenek a sugarai a kapuhoz, az összes bolygó is együtt állt :) .
Pár perccel tíz előtt a kapunál
A szenyó nem fért bele. A sor eleje beindította a motorokat, gyors öltözés, indítás. Az elsők lassan megindulnak, aztán mi is, a jegyellenőrzésnél már csak egyesével lehet menni, de gyorsan megyünk. Átérve félreálltam, a jegyet elraktam, majd jött is az emelkedő, felfele két sávval, ami indokolt is volt. Nem szégyenlem, ott elpityeredtem a sisakban, hisz egy újabb pipa a bakancslistáról, mégha nem is értem fel a tetőre, de itt vagyok. Ugye a kis tyúkot helyén kell kezelni, mindig azt mondom a legkisebb nagymotor a nyolcad literével, meg a monarchiai 15 lóerejével, így felfele csak a bringásokat tudtam alázni, a többi motoros meg engem :D . De hát ezt tudtam, meg nem versenypálya, hanem panorámaút, a lényeg, hogy a nap végén mindenki hazaérjen. Pár hajtűkanyar után, mikor már elállt teljesen a lélegzetem, egy útszéli parkolóban megálltam, s mikor megfordultam, a mögöttem lévő hegyek látványától szinte a szívem is megállt, annyira csodálatosak voltak, bár a képek sajnos a tizedét nem adják vissza.
Itt még forgalom is alig volt, hiszen szinte elsőnek jutottam át a kapun, szemből meg egyáltalán senki nem jött. Ahogy feljebb és feljebb kapaszkodtam, a kilátás és a kanyargós út úgy vált valami földöntúlivá számomra. De a Fuschertörl étterem parkolóját megláttam, egyből visszarántott a földre, ugyanis valami intergalaktikus traktorfesztivál volt, kicsik, nagyok, régiek, újak, üvöltött a zene, emberek mindenhol. Odafele, nem is mentem fel, mondom gyerünk tovább az úton. Valami kis gyalogutat láttam az út szélén és egy “őrbástyát”, mondom ez érdekes, parkoló is volt a másik oldalon, egy képet megért.
Panorámaúton panorámakép :)
Mivel kicsit aggódtam azért az út és a motor miatt, egy darabig még tovább mentem, majd visszafordultam két kanyar után.
Ez lett a “legmesszibb pont”
Visszafordulva, mondom azért azt a parkolót meg a mögötte lévő csúcsot azért megmásszuk. Ez előbbin elég lassan lehetett átverekedni, a nagy gyalogos tömeg miatt, de türelmesen, körültekintően mentem, inkább az utána következő macskaköves szerpentín lehetett volna vicces, ha kicsit csúszik, de száraz volt. A rajta haladó trakorok bosszantóbbak voltak. Persze a felső parkoló az Edelweissspitze-n tele velük is, a motorok a járdán álltak, autóknak, egyéb négykerekűeknek esélyük nem volt megállni. Én is beálltam egy traktor mőgé, míg egy képet csináltam, mondom csak nem abban az egy percben akar elmenni.
Azért megérte felmenni
Kép megvan, gyerünk le, valami emberektől kevésbé zsúfolt helyre és ahol jó helyen van a tyúk is. Lefele menet akadt egy félreeső parkoló, ahol egy relatív épkézláb képet sikerült lőni a vadászgépről a hegyekkel a háttérben.
Innen már a “megvolt amiért jöttem, gyerünk haza” érzés jött. Szépen legurultam a kapuhoz, s szembe olyan gépcsodák jöttek, mind két, mind négy keréken, amiket szinte csak neten lát az ember, angolok, finnek, svédek, s ki tudja még milyen nemzetiségűek. Visszafele a már “ismerős” pontok jöttek sorra, benzinkút még nem kellett, de a meki az jól jött, ahogy gondoltam is. Bár a parkolóban tömeg, bent tömeg, pisire jó volt, de vetkőzni a parkolóban tudtam csak a belső nyomor miatt. Sebaj, megoldottam, csoki evés, üdcsi ivás, márcsak hogy legyen a táskában hely a ruháknak és napszemüveg felpattintás. Csoda, hogy eddig bírtam nélküle, nem jellemző. Tovább haladva azért árnyékban a felsőtestem fázott kicsit, de melegedett az idő és jobb lett.
A 99-es útra kanyarodba, Pöham felé a szembejövő oldalon kocsisor. Reggel szinte alig volt forgalom, most több km-en keresztül álló sor volt, nem hittem a szememnek, de örültem, hogy én már hazafele tartok és nincs sor. Kanyar kanyart követett, majd valahol a hegyek és falvak között a szegénységjelző felvillant, mondom az első helyen tankolok, nem jó, ha az ember alatt elfogy a benzin :D . Kicsi falu, kicsi kút, tankolás a gépbe is és magamba is, s szembesültem, hogy már délután egy óra van. Elrohant az idő, meg a kilométerek is, mert már 300 környékén jártam. Ami azt jelentette, hogy már csak egy százas van vissza kb. Lassan jöttek az ismerős települések, Gosau, Bad Goisern, Bad Ischl, s ami a nyár elmúltát is jelezte, a délutáni órákban nem volt araszolás a Traunsee partján. Mondjuk örültem neki, viszont Gmunden óvárosában volt cammogás, a parkolóvadászat című társasjátéknak köszönhetően. Egy gyors beugrás már csak a sparba és szinte otthon vagyok innen. Gondoltam naívan. Vorchdorfban az útépítés az utolsó fázisba lépett és le volt zárva az út, baromi nagyot kellett kerülni még, de nem lettem ideges szerencsére. A kis surranópályán amerre kellett jönnöm haza, a kukoricát levágták és a szembejövő nagy forgalmat időben észre lehetett venni, meg ők is talán időben láttak engem.
Ezt a túrát még szezon vége előtt meg akartam csinálni. Nem hagyott nyugodni. Ahogy hazaértem, átöleltem és megszorítottam a párom, mert ő talán jobban aggódott értem, mint én az egész útért. Hálás vagyok neki ezúton is, tudom, hogy nem szereti ha motorozok, de mégsem mondja, hogy ne menjek. Összességében 400km lett és nettó 7 óra menetidővel. Jövőre is újra tervben van. Újra kétkeréken. De bioerővel :) .
