Szombat reggel. Kávé, cigi, szarás. Ja, nem, ebből az első kettő kimaradt, hisz ilyenekkel nem élek. Közben anya is felkel, hm, mit csinál(j)unk ma? Jaj a kertben ezt meg azt kell átültetni, elültetni, így, meg úgy, meg kell menni kertészetbe, de obi is jó, stb. ... Hm. Szép nap. Csak nem motorozni. Na jó, majd este marad pár órám, addigra forgalom sem lesz nagy remélhetőleg, addig meg "jó kisfiú" leszek. Nagybevásárlás megvolt, hazaértünk, sütögettem hambit ebédre, aztán annyira meleg lett időközben, hogy 2 percet sem tudtam kint maradni, így behúzódtunk a négylábúakkal a lakásba.

Azért néha-néha kimentem segíteni anyának és a hihetetlen sok segítségemmel be lett fejezve a kert. Na mondom király, a motorosboltban van egy csimma, meg kéne nézni, odaáig elmotorozni, meg haza, pont jó is lenne. De időjárás szerint pont onnan jöttek a sötét felhők. Félúton lakik egy barátom, gyorsan felhívtam, Gáborom milyen az idő nálatok? Azt mondta elég nedves, hol esik, hol nem, de inkább igen. Na mondom ez az irány kilőve, sebaj, megyünk a másikba oda szárazat mutat a felhős előrejelzés. De aztán megérkeztek az igazán sötét felhők, na mondom a durcás kisgyerek előjött belőlem és karbatett kézzel, ráncos homlokkal kijelentettem, ez nem igazság, egész nap erre vártam és elmossa az eső a motorozásom. Aztán csak duzzogtam, néztem az eget, kimentem, megnéztem mennyire esik, csepereg, mmmm. Nem jó. Kész, majd megyek holnap, nem érdekel, zabálásba fojtom a bánatom.

Aztán anya mondja, csinál bolognait, mondom rendben, én eszek hideget. Meg minden mást is ami van. A hűtőt is felzabálom.

Na de jött az újabb probléma, elfogyott a bolognai. Még anya be sem fejezte a mondatot, már a fejemen volt a sisak, hozom életem, egyik lábam itt, a másik a sparban! Átkattant a fejem, mondom ezen a kis távon csak nem ázok gatyáig. Megjártam a boltot, kicsit pöcsörgött csak az eső, hát ez meg nem lehet kizáró ok, úgyhogy leadtam az árut, csók nyuszó, megyek egy kört!

A fejemben az útvonal már a boltból hazafele megvolt, s ismertem egy viszonylag kis forgalmú, nagyon hosszú és jó minőségű aszfaltos utat, az volt az első számú cél(egyenes (haha :D)), lássuk én mit merek a gép meg mit bír. Úgy 85-90kmh-ig "relatív" könnyen gyorsult, de utána minden egyes plusz 1kmh-ért mintha szökőévre várna az ember. A vége elég szabályos lett, kerek 100kmh óra szerint (Ausztriában ugye ennyi a megengedett legnagyobb sebesség lakott területen kívül), gps-szel nem mértem rá, vajon mennyit csalhat, mennyire lehet valós, de nem ez lesz az utazó tempóm, az biztos, még bőven az ismerkedési időszakban vagyunk.

Jött pár kellemes, kanyargós falucska, ahol meg is kellett állnom, mert nem tudtam pontosan merre vagyok, hogy a másik út amire gondoltam vajon hol kezdődik, így ok volt a fényképezésre is:

a buszmegálló igazán idilli képet fest. Csak mondjuk nem ez a konkrét buszmegálló :D .

Így inkább a gizsgugyáról nyomtam egy fényképet a kulcstartón, mert kellett valami igen nagy a kulcshoz, mert sosem találtam meg, aztán így mindig van utasom is:

Hazafele véve az irányt az eső kicsit komolyabbra fordult, mondom nem állunk meg bámészkodni, fotózni, szarrá nem kéne ázni hazáig. Nyilván mire hazaértem, itt csak éppen csöpörgött, na mondom anyának, vigyelek egy kört? Persze, tudjuk a 123-ös géposztály nem kimondottan arról szól, hogy két ember kényelmesen utazhasson, pláne hosszabb távokra, de beleférhet a dologba. Azonnal igent mondott és öltözött fel egyből. Csak egy 5 perces gurulás volt itt a kisebb falvakban a mellékutakon, forgalom nulla volt szerencsére, de bepillantást engedtem neki kicsit a motorozás világába, hacsak mint utas. A lényeg viszont, hogy tetszett neki és élvezte, úgyhogy majd folytatjuk ezt a vonalat is :) .